zord on írta:Adalék a vaddisznók belterületi kilövéséről szóló eszmecseréhez.
Az alábbi levél Remeteszőlős honlapjának Fórumából való, szó szerinti idézet.
Ez egy újabb szép példája a mellébeszélésnek és a témában tájékozatlanok megvezetésének. Szomorú!
De had tegyek ide még én is valamit!
"253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet
Kárt okozó vad elejtése
36.
§88 (1) Lakott területen a kárt okozó vad elejtéséhez – közegészségügyi, illetve közbiztonsági okból, illetve a köz- és magántulajdon súlyos károsodástól való megóvása érdekében – az elejtés helye szerint illetékes rendőrkapitányság engedélye szükséges.
(2) Az (1) bekezdés szerinti engedély kiadása iránti kérelemnek tartalmaznia kell
a) az elejtést irányító és a résztvevő természetes személyazonosító adatait, a fegyvertartási engedély adatait,
b) az elejtés pontos helyét, idejét, és
c) a biztonsági intézkedéseket, a lakosság tájékoztatásának módját.
(3) Az érintett helyi önkormányzatot, valamint a területileg illetékes vadászatra jogosult szervet az (1) bekezdés szerinti engedély kiadásáról haladéktalanul tájékoztatni kell."
A lényeg a 2/b és c pont.
Az ennek való megfelelést én nem igen látom a Böngészőben megjelent tájékoztatóban.
Másrészt az engedélyt kiadó rendőrség sem biztos, hogy a helyzet magaslatán állt, mondjuk az (1) bekezdés értelmezésében, bár ezt nem tudni, hiszen az eredeti engedélyt nem láttuk. Viszont ha a (2) bekezdést lazán kezelték, akkor az azért szakmai bukta és esetleg házon belüli ejnye-bejnye járhat érte.
Nem fog ez a téma eltűnni, sajnos ahogy telik az idő egyre nagyobb gond lesz.